Gyógyászat
Gyógyászati részlegen kétféle - reumatológia és bőrgyógyász - szakorvosi rendelés folyik, melyekre az ország egész területéről fogadnak betegeket. Kiemelendő, hogy a szakorvosi rendelésekre rendkívül rövid a várakozási idő. Az összes, OEP által támogatott fürdőgyógyászati kezelés megtalálható itt, valamint az Európai Unió tagországaiból érkező, az unió tagállamaiban használható egészségbiztosítási kártyával rendelkező betegek is a támogatott áron vehetik igénybe a kezeléseket.
Időpont kérés szakorvosi rendelésre: 56/568-466; tb@cserkeszolo.hu
Általános információ:56/568-465; info@cserkeszolo.hu
Gyógyászati központban lehetőség biztosított érvényes felírt gyógyászati kezelések előzetes időpont egyeztetésére, a vény másolatának beküldésével az alábbi elérhetőségeken:
tb@cserkeszolo.hu
gyogyaszat@cserkeszolo.hu
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóságának határozata alapján 2007. júliusában a cserkeszőlői gyógyfürdőt gyógyászati ellátás szempontjából az országos kategóriába sorolta.
2003-ban elkészült a fürdő új minden igényt kielégítő elegáns egészségügyi centruma és a kilencedik, 250m2 vízfelületű gyógymedencéje is, mely impozáns tetővel befedésre került, valamint zárt fűtött folyosóval összekapcsolásra került az új egészségügyi centrum épületével. A korábban már meglévő kezelések (tangentor, fizioterápia, gyógymasszázs, finn szauna, pedikűr-manikűr) mellett a gyógyulni vágyók igénybe vehetik a háromszemélyes súlyfürdőt, a szénsavas kádfürdőt, a négy rekeszes galvánkezelést, a szoláriumot, valamint részt vehetnek a gyógytorna foglalkozásokon is. A cserkeszőlői gyógycentrumban a legmodernebb, európai uniós szabványoknak megfelelő berendezésekkel végzi a gyógyító munkát a két szakorvosból és 15 szakápolóból álló magasan képzett szakszemélyzet.
A Gyógyászati központ szolgáltatásai
Bőrgyógyászat: Gyógyászatunkon heti két alkalommal, kedden és szerdán 14 – 18 óra között rendel Dr. Bognár Éva bőrgyógyász, kozmetológus, nemigyógyász adjunktus és havonta egyszer, a hónap utolsó hetének csütörtökén, Dr. Bakos Noémi PhD bőrgyógyász allergológus kandidátus.
A szakrendelés OEP által támogatott / ingyenes /, háziorvosi beutaló nem szükséges.
Bejelentkezés telefonon: 56-568-466
A cserkeszőlői Gyógyfürdőben található az a ritka és egyedülálló, teljes testfelületet kezelő UVB és UVA fénysugarakat kibocsájtó álló fénykabin, melyből Magyarországon csak összesen 5 db van.
Reumatológia: A reumatológiai szakrendelésre a hét minden munkanapján, előjegyzés alapján lehet jelentkezni. Telefon: 56-568-466. Várakozási idő 1-2 nap. Az ellátáshoz háziorvosi beutaló szükséges.
A cserkeszőlői gyógyfürdő a gerincbetegségek gyógyítására specializálódott.
Javallatok: Elsősorban mozgásszervi, krónikus, degeneratív gerinc és ízületi betegségek, csontritkulás, porckopás, ortopédiai műtétek, balesetek utáni rehabilitáció alkalmával jótékony hatással bír. Nőgyógyászati betegségek esetén, meddőség bizonyos formáinál hatékony, férfiaknál potencianövelő lehet. Inhaláció formájában, egyes asztmás eseteknél, orrmelléküreg gyulladásban jótékony, idegnyugtató hatással bír. Bőrbetegségek egyes területén- psoriasis, fejkorpa, egyes ekcémák- gyorsan és hatékonyan gyógyít.
Gyógykezelések:
Termál gyógymedence 01 ára: 360 Ft/nap, de amennyiben csak a 01 medencefürdő van fölírva, valamint, ha kezelések is vannak fölírva, de a beteg azokat nem veszi igénybe ára: 650 Ft/nap
Termál kádas gyógyfürdő 02 ára: 110 Ft/alkalom. A termál kádas gyógyfürdő azon betegeknek ajánlott, akiknek mozgásszervi betegségük mellé esetlegesen bőrproblémák is társulnak és emiatt nem javallott a közösségben történő fürdőzés. A kádfürdőben természetesen szintén a gyógyvíz ereje adja a betegség enyhülését, de egyes bőrgyógyászati bántalmakat, mint pl. psoriasis, vagy fejkorpa, a gyógyvizet a bochniai gyógysóval keverve, hosszú időre tünetmentessé tehet.
Iszappakolás 03 ára: 320 Ft/alkalom. Az iszapkezelés általában kiegészítője a balneoterápiás kezelésnek, de gyakran önálló gyógyeljárásként is alkalmazzák. A cserkeszőlői gyógyászaton az ún. kolopi gyógyiszap kompresszt használják. A sokoldalú indikációk közül a legkiterjedtebb alkalmazási terület a mozgásszervi betegségek heveny gyulladások utáni szakasza, a fájdalom, mozgás-korlátozottság, duzzanatok, akár arthritis, arthrosis, akár bursitis vagy tendovaginitis volt a betegség kezdete. Primer és secunder myalgiák, valamint neuralgiák is jól reagálnak az iszapkezelésekre, eredményes contracturák mobilizációja esetén is.
Súlyfürdő 04 ára: 320 Ft/alkalom. A súlyfürdő-terápia konzervatív kezelési eljárás: a gerinc és az alsó végtagok nagyízületeinek degeneratív elváltozásaiból eredő betegségek nyújtás útján történő gyógykezelésére szolgál. A kezelés lényege, hogy a beteget langyos vízben felfüggesztik, és a kívánt nyújtóhatást egyrészt a felhajtóerő miatt lecsökkent nyomóerő útján, másrészt kiegészítő többletsúlyok alkalmazásával érik el.
szénsavas kádfürdő 05 ára: 320 Ft/alkalom. A kezelés hatására a szívműködés és a tüdő oxigénellátása javul, így elsősorban szív- és érbetegek kezelésére javasolt. Kedvező hatású olyan mozgásszervi betegségek esetében is, amelyek keringési zavarral szövődnek.
Orvosi gyógy masszázs 06 ára: 360 Ft/alkalom. A kezelés során a vendég kényelmes helyzetben fekszik. A masszázs a svéd masszázs alapfogásaival történik, melynek során a kezelő alapos és intenzív fogásokkal segíti a görcsös izomzat ellazítását, tónusának harmonizálását. A gyógy masszázs, amellett, hogy enyhíti a panaszokat, serkenti a vérkeringést és az anyagcserét, ellazítja az izmokat, növeli a teljesítményt, továbbá az immunrendszerre is pozitív hatással van.
Víz alatti vízsugár masszázs 07 ára: 320 Ft/alkalom. Közismertebb nevén tangentor. A vízsugár mechanikus hatása a testre, mely a terápiás kezelés részét alkotja. Ez egy speciális kádban történik, ahol a vízsugár iránya és ereje szabályozható, mely által a szükséges testrészt masszírozza, továbbá a víz átveszi a vízsugár rezgéseit, így átmozgatja a test többi pontját is. A lágy szövetek rezgése által a nyirokrendszer és a vérkeringés is alapos átmozgatásra kerül, így optimalizálja azokat. Ebből következően nagyon sok panaszra kínál gyógyírt.
Víz alatti csoportos gyógytorna 08 ára: 220 Ft/alkalom. A vízben történő mozgás hat a mozgatórendszer különböző részeire, a keringési és a légzőrendszerre, de az idegrendszerre is. A rehabilitáció minden területén, és minden életkorban használható különböző terápiás célokkal. A víz alatti torna célja a gerinc, és az alsó végtagok tehermentesítése, a terhelés csökkentése, a mozgások terjedelmének, az izomerőnek a növelése, a mozgáskoordináció, és az egyensúly fejlesztése.
Komplex gyógyfürdő ellátás 09 ára: 420 Ft/ nap. A komplex fürdőgyógyászati ellátás négy fürdőgyógyászati ellátásból ill. a szakorvos által meghatározott fizikoterápiás kezelésből áll. Ilyen komplex rehabilitációt csak minősített gyógyfürdőkben lehet igénybe venni. Az ellátás a gyógyfürdővel előzetesen egyeztetett, meghatározott napon kezdődik el, a betegek minimum napi négy órában részesülnek kezelésben. A kezelések teljes időtartama alatt a betegek számára a gyógyfürdő pihenőágyat biztosít, vagyis a fekvőbeteg-ellátás körébe tartozik.
Elektroterápiás kezelések: Diadynamic, interferencia, iontophoresis, magnetoterápia, rekeszes galván, stabil galván, szelektív ingeráram, tens, ultrahang, Bioptron lámpa. Az elektroterápiás kezelések fokozzák a keringést, csökkentik a fájdalmat, serkentik a sejtanyagcserét, valamint jótékonyan hatnak az izomzatra.
Speciális kezelések:
- Mckenzie gyógytorna
- Nyirokmasszázs
- Izomkontroll, szomatika
Fizikoterápia:
- Rekeszes elektromos galván (4 rekeszes galván kád)
- Nemektron
- Physiodyn – duo
- Ionoson – expert kétcsatornás ingeráram és uh-terápiás készülék
- Alacsony frekvenciás áramformák
- Tens
- Szelektív ingeráram:
- Középfrekvenciás áramok
- Magna press–m (speciális rúdmágnes)
- Sollux asztali lámpa (infravörös sugárzó)
- Miotest–coop készülék
- Ministrim készülék